Magyaros gersli recept:
A gerslit alaposan átöblítjük. Egy fej hagymát finomra aprítunk és
olajon, közepes lángon puhára pároljuk. Hozzáadunk 10 dkg gerslit,
megkeverjük, úgy hogy a szemeket egyenletesen bevonja a zsiradék.
Félrehúzzuk a tőzről és hozzáadunk egy púpozott evőkanál pirospaprikát, mejd
felöntjük kb. 2,5 dl húslevessel, hozzáadunk egy darabolt paradicsomot,
zöldpaprikát, egy gerezd fokhagymát. Lefedjük és alacsony lángon kb. 25
percig főzzük, néha megkeverjük. Ezutá hozzáadunk még 2,5 dl húslevest és
még 15 percig főzzük.
Lencseleves 4 személyre:
Az átválogatott, megmosott lencsét tegyük fel főni 1,5 liter hideg
vízben, 2 fej vöröshagymával, sóval és babérlevéllel. 2 evőkanál lisztvől és
2 dl tejfölb ől készítsünk habarást, amit 2 gerezd zúzott fokhagymával,
borssal, és fűszerpaprikával ízesítünk. Amikor a lencse megpuhúlt ezzel
sűrítsük be a leveset, majd még egyszer forraljuk össze, majd mustárral,
ecettel, és cukorral végezzük el tetszés szerint az ízesítést.
Sárgaborsó főzelék:
Az átválogatott borsó előző nap este beáztatjuk annyi vízbe, hogy bőven
ellepje. Másnap 1 fej vöröshagymát és egy gerzed fokhagymát apróra vágunk
előkészítünk 10 dkg füstült kolbászt egészben. A borsó áztató levét
leüntjük, és kb 1,5 liter hideg vizben szinte péppé főzzük. Olajban világos
barnára pirítunk 2 evőkanál lisztet, megpároljuk benne a hagymát és a
fokhagymát, aztán felöntjük 1 dl hideg vízzel és kolbásszal együtt a
borsóhoz adjuk. Jól összeforraljuk, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
Kolbász helyett virslit, vagy sült húst is használhatunk feltétnek.
Mákos rétes kelttésztából, PACO máktöltelékkel:
Hozzávalók: 1 tasak PACO máktöltelék, 8 evőkanál tej, 150g finomliszt, 35
dkg cukor, 30g vaj, 2db tojássárgája, kb 1 dl langyos tej, egy csipet só,
10g élesztő, esetleg citromhéj.
A megkelt tésztát kelleő vastagságúra kisodorjuk majd késlappal
egyenletesen megkenjük langyos tejjel elkevert PACO máktöltelékkel,
/ Tej helyett vizet is használhatunk / majd feltekerjük és ismét kelni
hagyjuk. Aztán a jól felkevert tojás sárgájával megkenjük a tetejét,
villával megszúrkáljuk a tetejét és 180 fokos sütőben kb. 30 percig sütjük.
Diós rétes kelttésztából PACO diópótlóval, vagy PACO diótöltelékkel:
A tészta elkészítése megegyező a mákos rétes tésztájával.
Egy tasak diópótló tölteléket elkeverünk 1 dl vízzel, vagy tejjel adhatunk
hozzá mazsolát, mézet, lekvárt tetszés szerint, majd késlappal töltsük meg
vele a kisodort megkelt tésztát.
A PACO diótölteléket hasonló módszerrel használjuk.